Utasforgalmi vámszabályok
Az Európai Unión belül utazókra
A harmadik országból az EU-ba, és az EU-ból a harmadik országba utazókra
A Közösség szabályai biztosítják az áruk szabad mozgását a tagállamok között. Ez
azt jelenti, hogy az egyik tagállamból a másik tagállamba történő árubehozatalhoz vagy kivitelhez nem kapcsolódik vámeljárás. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a forgalom ellenőrzésére nincs lehetőség. Ez történhet, szúrópróbaszerűen a magyar vámhatóság mobilegységei által, és tudnunk kell, hogy a legtöbb tagállamban szintén találkozhatunk ilyen mobil egységekkel a közutakon.
Így általában a
800 szál cigaretta
200 db szivar, 400 db szivarka
1000 gramm fogyasztási dohány
110 liter sör
20 liter köztes alkoholtermék, (likőrök stb.)
10 liter alkoholtermék,(tömény)
90 liter bor (ebből pezsgő legfeljebb 60 liter lehet)
Szlovénia - Rédics
Ausztria - Rábafüzes, Hegyeshalom
Szlovákia - Rajka, Vámosszabadi, Balassagyarmat, Sátoraljaújhely
Ukrajna - Záhony
Románia - Nagylak, Ártánd, Gyula
Szerbia - Röszke, Kelebia
Horvátország - Letenye, Murakeresztúr
Légi forgalom - Repülőtéri 1. sz. Vámhivatal (Ferihegy)
Az alábbiakban a nem kereskedelmi jellegű áruknak a harmadik országból az EU-ba,
és az EU-ból a harmadik országba utazó magánszemély által történő behozatalát ismertjük.
200 db cigaretta, vagy
100 db szivarka (egyenként legfeljebb 3 gramm súlyú szivar), vagy
50 db szivar, vagy
250 gramm cigaretta-, pipadohány
vagy
22%-ot meghaladó erősségű alkoholtartalmú égetett italok és párlatok, 80%-os vagy azt meghaladó alkoholtartalmú denaturálatlan etilalkohol: 1 liter, vagy
Párlatok és szeszesitalok, bor vagy egyéb alkohol-alapú aperitifek, tafia , szaké vagy ezekhez hasonló italok, amelynek alkoholtartalma nem haladja meg a 22%-ot; pezsgőborok, likőrborok: 1 liter, vagy több tétel esetén részarányosan megfelelő mennyiség és
Csendes borok: 4 liter
Kölnivíz: 0.25 liter
Az utas személyes szükségletének megfelelően a kezelőorvos által előírt mennyiség.
A harmadik országból az EU-ba, és az EU-ból a harmadik országba utazókra
Az Európai Unión belül utazókra vonatkozó szabályok
Az utazás során magáncélra (személyes használatra, ajándékba) vásárolt nem kereskedelmi jellegű áruk behozatala nincs korlátozva. Alapvetően bármelyik tagállamban vásárolunk is nyílt árusítási üzletben terméket - figyelemmel arra, hogy a forgalmi adót a vásárlás időpontjában a helyszínen megfizetjük - azt szabadon behozhatjuk.
A nem kereskedelmi jellegű áru behozatalnak/kivitelnek azt kell tekinteni, amely alkalmi jellegű, és kizárólag az utas vagy családtagjai személyes használatára, illetve ajándék céljára szánt árucikkekből áll. Nem szolgálhat semmiféle kereskedelmi vagy gazdasági célt.
Az Európai Unió irányelveit figyelembe véve a nemzeti szabályozásunk az általános forgalmiadó fizetése tekintetében kivételt tesz az új közlekedési eszközzel. A személygépkocsi vagy motorkerékpár akkor minősül újnak, ha a megszerzés időpontjában legfeljebb 6000 ezer kilométert futott, vagy amelynek első külföldi forgalomba helyezésétől számítva a megszerzés időpontjáig legfeljebb 6 hónap telt el. A természetes személyek által a Közösségből behozott új személygépkocsi után az általános forgalmi adót Magyarországon kell megfizetni. Ezt, valamint a belföldön történő forgalomba helyezés feltételeként fizetendő regisztrációs adót az ügyfél által kezdeményezett eljárás során magyar vámhatóság szabja ki és vételezi be.
Vannak bizonyos termékek, amelyek Közösségen belüli mozgásának különös figyelmet szentelnek a nemzeti szabályozások. Ezek a rendelkezések a Közösség irányelvén alapulva meghatározzák, hogy milyen mennyiségű jövedéki termék tekinthető nem kereskedelmi jellegűnek.
Így általában a
Dohánytermékek:
Alkoholtermékek:
mennyiséget meghaladóan minősülnek kereskedelmi jellegűnek.
Mindemellett a felsorolt termékek bevitelét/kivitelét egyes tagállamok ennél szigorúbban is szabályozhatják, így a kellemetlen meglepetés elkerülése érdekében ajánlatos az utazás során érintett országok nagykövetségeinél előzetesen tájékozódni a nemzeti előírásokról.
Ami bennünket magyarokat talán leginkább érinthet, hogy az osztrák szomszédaink 2008.december 31-ig 200 szálban határozták meg azt a cigaretta mennyiséget, mely esetében még nem kell az osztrák adóterheket megfizetnünk. De Ausztrián kívül Németország, Belgium, Dánia, az Egyesült Király, Írország, Svédország és Finnország is csak 200 szál cigaretta bevitelét engedélyezi a nemzeti adóik megfizetése nélkül.
Mindebből látható, hogy az Európa Unión belüli szabad árumozgás biztosítása mellett is bizonyos termékekhez kapcsolódóan fennállhatnak olyan korlátozó rendelkezések, vagy egyéb előírások, melyekre figyelemmel kell lennünk.
Élelmiszer
Az utazásunk idejére összekészített élelmiszercsomagba továbbra sem ajánlatos nyers húst, házi készítésű hentesárut, tejterméket (könnyen romlandó élelmiszert) tenni, hiszen ezek bevitelét szinte minden ország tiltja. Bármikor lehetnek továbbá olyan termékek, melyek - az utóbbi időkben is előfordult különböző állatok által terjesztett betegségek megakadályozása érdekében - ideiglenesen un. beviteli/kiviteli tiltólistára kerülnek. Érdemes tehát az utazás előtt az aktuális szabályokról érdeklődni.Gyógyszerek, orvosi ellátás
Amennyiben olyan betegségben szenvedünk, mely folyamatos gyógyszeres kezelést igényel, tájékozódjunk arról, hogy az utazás során meglátogatott országban a szükséges gyógyszer törzskönyvezett és az ottani gyógyszertárakban beszerezhető-e.
Háziállatok
Amennyiben az utas a házi kedvencekkel (kutya, macska, házigörény) kívánja átlépni a vámhatárt, un. Állatútlevéllel (pet passport) köteles rendelkezni. Ez megköveteli az állatok állandó jelölését (tetoválás vagy mikrochip formájában). Mindezek miatt utazás előtt mindenképpen javasolt megkeresni a lakóhely szerint illetékes állatorvost.Kulturális javak
A kulturális javaknak egy másik tagállamba történő kiviteléhez a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által kiállított engedély szükséges. Az ilyen jellegű tárgyak csak kijelölt határátkelőhelyeken vihetők külföldre:A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyével vihetők csak ki az 50 évesnél régebbi,vagy a védetté nyilvánított, illetve muzeális intézmények és levéltárak nyilvántartásában szereplő kulturális javak. Ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy a külföldre vinni szánt tárgy az engedélyköteles kulturális javak körébe tartozik-e, ajánlatos az illetékes közgyűjtemény intézményét megkeresni. Így például egy magyarországi eredetű képzőművészeti alkotás esetében ez az illetékes intézmény a Magyar Nemzeti Galéria.
A harmadik országból az EU-ba, és az EU-ból a harmadik országba utazókra vonatkozó szabályok
Árunyilatkozat adása nem kereskedelmi forgalomban
Aki a vámhatárt átlépi, a határrendészeti ellenőrzést követően az általa behozni kívánt árukról nyilatkozni köteles a vámhatóság felé. Ezt megteheti szóban vagy írásban. A nem kereskedelmi jellegű árubehozatal során szóban adható árunyilatkozat, ha- behozott áru összértéke nem éri el a 350 EUR értéket (175 EUR érték fölött piros folyosó választása kötelező)
- nincs külföldön feladott kísérőpoggyászuk, és annak a későbbi vámeljárás alávonása során nem kívánnak vámkedvezményt igénybe venni
- az áru vámeljárás alá vonásához államigazgatási szerv engedélye nem szükséges
- az áruk között a "személyes poggyászon" felül nincs jövedéki termék
A szóbeli árunyilatkozat elfogadását követően a vámhivatal megtartja a vámvizsgálatot.Ezt követően közli az utassal a fizetendő vám és ÁFA összegét. A vám az áru értékének (vámalap) 3,5%-a. Az ÁFA - melynek legmagasabb mértéke 20 % - a vámalap és a vám együttes összege után kerül kiszabásra. Amennyiben az utas elfogadja a közölt összeget azt befizeti. A vámeljárás lefolytatását, valamint a vám és az áfa megfizetését a vámhivatal "Vámjegyet" kiadásával igazolja.
Ha a szóbeli árunyilatkozat adás feltételei nem állnak fenn, vagy az utas a fentiek szerint közölt összeget nem fogadja el, írásbeli nyilatkozat alapján kérheti a vámeljárás lebonyolítását. A vám mértékének megállapítása a Kereskedelmi Vámtarifa vámtételeinek figyelembevételével történik, míg az ÁFA legmagasabb tétele 20 %, és alapja a fentiek szerint ismertetett módon a vámalap és a vám együttes összege.
Nem kereskedelmi jellegű áruk
A nem kereskedelmi jellegű import olyan árubehozatalt jelent, amely alkalmi jellegű, és kizárólag az utas vagy családtagjai személyes használatára, illetve ajándék céljára szánt árucikkekből áll. Nem szolgálhat semmiféle kereskedelmi vagy gazdasági célt.Vámmentes "személyi poggyász"
A "személyi poggyász" alatt a poggyászunk egészét kell érteni, melyet a közösség vámterületére való megérkezéskor a vámhatóságnak be tudunk mutatni, illetve az előre vagy a magunk után küldött csomagokat feltéve, ha azt a feladáskor kísérőpoggyászként regisztrálták, és ezt dokumentálni is tudjuk. Jövedéki termékek esetében a "személyipoggyászként" vámmentesen vámkezelhető termékek mennyiségét tételesen felsorolja a jogszabály.
Dohánytermékesetében:
A fenti termékekből vegyesen összeállított arányos egyveleg
Alkohol és alkohol tartalmú italok:
A fenti jövedéki termékek tekintetében a vámmentes kedvezmény csak a 17 éven felüli utasokat illeti meg.
Gyógyszerkészítmények:
Az utas személyes szükségletének megfelelően a kezelőorvos által előírt mennyiség.
A jövedéki termékek tekintetében a vámmentesség jogszerű igénybevételét a Vám- és Pénzügyőrség 2004. szeptember 20-tól fokozottan ellenőrzi. Ennek keretében a vámhivatalok vizsgálják a vámmentes behozatal alkalmi jellegét, valamint a személyes vagy családi szükséglet megalapozottságát. Amennyiben az árubehozatal során a vámmentesség jogszerű igénybevételével kapcsolatban kétség merül fel, a vámhivatal írásbeli árunyilatkozat (Egységes Vámáru-nyilatkozat) megtételét követelheti meg. Így 2 doboz feletti mennyiségű cigaretta behozatala esetén felszólíthatja az utast írásbeli árunyilatkozat adásra.
Amennyiben a vámmentességet hamis adatok és/vagy valótlan nyilatkozat adásával veszi igénybe, vagy a vámmentesen vámkezelt árukat értékesíti az utas, úgy a vámhivatal szabálysértési vagy - értékhatártól függően - büntetőeljárást indíthat.
Cigarettából személyenként évente összesen a hazai átlagfogyasztásnak megfelelő 2000 szál (10 karton) hozható be vámmentesen.
Vámmentes keret
A vámmentes "személyi poggyászon" felül minden belépő utast megillet 175 EUR összértékű vámmentes keret. Ez a vámmentesség 175 EUR egyedi értéket meghaladó árukra nem alkalmazható. A vámmentes keret részben is kiadható. Ez azt jelenti, hogyha pl. két áru esetében az összérték meghaladja a 175 EUR összértéket, az egyik áruból rész vámmentesség is adható. A 175 EUR összérték fölött meg kell fizetni a vámterhet. A kedvezmény nem vonható össze együtt utazó családtagok esetében. A vámmentes keret alkalmazásának feltétele, hogy az áruk nem szolgálhatnak semmilyen kereskedelmi vagy gazdasági célt, tehát nem kereskedelmi jellegűnek kell lenniük.Utasok által a kedvtelésből tartott háziállatok szállításáról
Amennyiben az utas a házi kedvencekkel (kutya, macska, házigörény, stb.) kívánja átlépni a vámhatárt, un. Állatútlevéllel (pet passport) köteles rendelkezni. Ez megköveteli az állatok állandó jelölését (tetoválás vagy mikrochip formájában). Mindezek miatt utazás előtt mindenképpen javasolt megkeresni a lakóhely szerint illetékes állatorvost.Forrás: Vám- és pénzügyőrség
Info: http://www.a-z.info.hu/orszag/info/gyogyszer_kivitel.php
Köszönöm a segítséget